Zene
A Bartók Maraton egy érdekes része volt az az interaktív foglalkozás-sorozat, amely az Országos Bartók Képzőművészeti Pályázat díjazott alkotásaiból készült molinók és az azokat ihlető Bartók művek összekapcsolásáról szólt.
A díjazott alkotásokból 10 darabos molinósorozat készült 4-6 képpel, amelyről egy-egy képzőművész és zenész Kolléga tartott előadást. A szaktanári tárlatvezetés és Bartók művek ismertetése, a színpadi művek története, életrajzi kiegészítéssel, beszélgetéssel, rajzzal mindenütt felkeltette az érdeklődést és különböző hatásfokkal illeszkedett bele a helyi eseményekbe.
Ahol voltak képzőművészetet, zenét tanulók ott jobban, másutt kevésbé.
A foglalkozásokat megörökítő fényképeken érdekes volt látni, hogy mily módon keveredtek a gyakorlatban a zenei és képzőművészeti elemek Bartók kapcsán.
A sorozatotok koordinálását felvállaló kollégák kreativitásának hála a négy csomópontból - Csorna, Zalaegerszeg, Balassagyarmat, Eger - kiinduló program 32 kis iskolába jutott el nagyrészt hátrányos helyzetű területeken.
Az összesen 11 (4 képzős, 7 zenész) kolléga által megvalósított sorozatot több mint 2000 gyerek nézte, hallgatta „tevékenykedte” végig az alábbi iskolákból:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
emmi logo
 
Lap teteje