Tánc

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon átadta az 58 tankerületi központ vezetőinek a felkérést. Az igazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban, az előző keretrendszer túlságosan leértékelte a munkájukat - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. 

Balog Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) állománygyűlésén, amelyen átadták a tankerületi központi igazgatók kinevezéseit, az mondta: az előző keretrendszernek talán az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan leértékelte az iskolák vezetőinek munkáját.

Az igazgatók nem egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak, hanem "az igazgatóknak kell lenni az igazi vezetőknek az iskolákban" - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: akkor lehet tőlük elvárni vezetőhöz méltó felelősséget, ha ehhez megadják az illetékességet is; ez talán az egyik legfontosabb változás a rendszerben.

Balog Zoltán elmondta, hogy 2011-ben új alapokra helyezték a magyar köznevelés rendszerét, de jelentős belső korrekciókra volt szükség az intézményfenntartásban.

A központosítás "túl jól sikerült" - fogalmazott, majd úgy folytatta, éppen ezért a decentralizáció a "jövő útja", a rendszer alapelveinek a fenntartásával.

Balog Zoltán azt is mondta, hogy az átalakításnak köszönhetően "szabadabban lehet a rendszerben gondolkodni".

"Én ezt tartottam a legnagyobb hiányosságának (...) a rendszernek" - jegyezte meg.

(MTI)

Az alábbi linken megtekintheti a tankerületi központok elhelyezkedését és a tankerületi központok igazgatóinak nevét.

Tankerületi központok:http://klik.gov.hu/download/c/0c/71000/Tanker%C3%BCleti%20k%C3%B6zpontok.pdf

Térkép (országos):http://klik.gov.hu/download/d/0c/71000/magyarorszag_teljes_20160718.jpg

Térkép ( Budapest):http://klik.gov.hu/download/e/0c/71000/Budapest_20160712.jpg

FORRÁS:http://klik.gov.hu/az-uj-tankeruleti-kozpontok

Kapcsolat

MZMSZ
1064 Budapest, Vörösmarty u. 65.
Tel/fax: 269-3553
e-mail: info@mzmsz.hu 
e-mail: ertektar@mzmsz.hu 
asz: 19635521-1-42
számlaszám: 11707024 - 20309442

Jogszabály gyűjtemény


logo njt   

Oktatási és kulturális közlöny


mklk logo

Lap teteje