Szűk családi körben vesznek búcsút Pejtsik Árpád György zenepedagógus, gordonkaművész, zeneszerzőtől január 29-én.

A december 28-án hosszú betegség után 85 évesen elhunyt Pejtsik Árpád György számos zenepedagógiai mű szerzője, a Magyar Állami Operaház jubileumi arany emlékgyűrűvel díjazott nyugalmazott művésze, az Artisjus-, az Apáczai Csere János-díj és a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje volt.

Temetése a jelenlegi járványügyi helyzetben csak szűk családi körben lehetséges. Aznap, január 29-én 17 óra 30 perckor Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz templomban nyilvános gyászmisén emlékeznek meg róla - közölte az elhunyt családja vasárnap az MTI-vel. Pejtsik Árpád György munkássága előtt tisztelegve a közeljövőben emlékkoncertet szerveznek.

Pejtsik Árpád György 1935-ben született. Családjában kultusza volt a kamarazenélésnek, édesapja indíttatására vett hangszert a kezébe, akinek szívügye volt, hogy fia csellózni tanuljon. Tanárai Banda Ede, Sebestyén Sándor és Zsámboki Miklós voltak, utóbbi a magyar gordonkaoktatás megalapozójának, Popper Dávidnak volt tanítványa, így Pejtsik folytatója, örököse ennek az iskolának.

Harminchárom évig játszott a budapesti Operaház zenekarában, és mindvégig tanított is. Tudatosan kereste és találta meg azt a határterületet, amelyen a legjobb lehet. Egyszerre birtokolta a hangszeres és a zeneszerzői tudást, a pedagógiai érzéket és azt a hatalmas repertoár-ismeretet, amelyet sok évtizedes tudatos anyaggyűjtéssel, jegyzeteléssel teremtett meg.

Több mint száz kiadványt jelentetett meg az Editio Musica Budapest Zeneműkiadónál. Ezek egy része a gordonkázás tanítását segítette, más részük a repertoár bővítését szolgáló előadási darabokat tartalmaz. Ezek a kották világszerte ismertek lettek, és nemzetközi vizsgaanyagokba is bekerültek.

Forrás: MTI 2021. január 17.,

PEJTSIK ÁRPÁD GYÖRGY A MAGYAR ZENEISKOLÁK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPÍTÓ TAGJA VOLT. EMLÉKÉT SZERETETTEL ÉS KEGYELETTEL ŐRIZZÜK.