2020.március 25-én rendezi meg a KAposvári LIszt Ferenc Zeneiskola a " DobSzerda" Dunántúli Regionális Ütőhangszeres találkozót.

Versenykiírás


2020.március 18-20. között rendezi meg a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola a " Csupor László" VII. Dél- Dunántúli Regionális Fafúvós Versenyt.

Felhívás


2020.január 16-án rendezi meg a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola a .: "Szeretnék Neked Zenélni"

I. Dél-Dunántúli Regionális Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Találkozóját Baranya,Somogy,Tolna és Zala megyei zeneiskolában tanuló diákok részére.

Felhívás


 2020. február 1-2. között Debrecenben kerül megrendezésre az I. Kínai-Európai Ifjúsági Zongoraverseny.A szervezők úgy döntöttek, hogy a Kínában évente megrendezésre kerülő, korosztályos Ifjúsági Liszt Zongoraverseny döntőjét Magyarországra hozzák, Liszt Ferenc hazájába. Ez a verseny az utrechti Nemzetközi Liszt Zongoraverseny támogatását élvezi. A többfordulós előválogatók során több mint 15.000 jelentkezőből válogatták ki a döntőbe jutottakat. Szeretnék a versenyt nemzetközivé varázsolni és ezért a döntőre várnak résztvevőket európai országokból és a rendező országról, Magyarországról is. Hét kategóriában válik nemzetközivé a verseny, melyre elsősorban zeneiskolás, másodsorban konzis növendékeket várnak.

Felhívás

Felhívás (magyarul)

Jelentkezés

Bővebben a versenyről


2019. november 9-én rendezi meg a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XVII. Találkozóját.

Meghívó


2020. március 7-én rendezi meg a VI. Zeneiskolások Regionális Kamarazene-versenyt a Sümegi Zeneoktatásért Alapítvány.

Jelentkezési határidő: 2020.február 25.

Versenyfelhívás

Jelentkezési lap


2020.április 3-án kerül megrendezésre a Veszprémi Csermák Antal Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskolában

a XXXI. Regionális Lantos MAgda Zeneiskolao Zongoraverseny.

Jelenkezési határidő: 2020.március 20.

Versenyfelhívás

4 / 4 oldal

Lap teteje