2023. november 25-én (szombaton) kerül sor Budapesten a Tóth Aladár Zeneiskolában a Bard College Zeneművészeti Konzervatórium felvételi meghallgatására,Katie Rossiter a Konzervatórium Felvételi Igazgatójának jelenlétében.
A Konzervatórium hallgatói egy ötéves programot végeznek el, melynek végén két diplomát kapnak: egy zenei alapdiplomát és egy közismereti alapdiplomát a zenétől eltérő területen. A Bard College Zeneművészeti Konzervatórium innovatív tantervének az a célja, hogy a zenészek a lehető legtöbbet hozhassák ki magukból, így széleskörű bölcsészettudományi és természettudományi oktatásban részesülnek.
Iskolánk a következő hangszerek oktatását kínálja:
Vonósok: nagybőgő, cselló, brácsa, hegedű
Fafúvósok: fagott, klarinét, fuvola, oboa
Rézfúvósok: kürt, harsona, trombita, tuba
Egyéb: zeneszerzés, hárfa, ütőhangszerek, zongora, ének
Oboás Társaság Alapítvány
Pályázati felhívása
OBOA hangszertartozék /nádanyag, nád, stift/ - valamint hangszerjavítás támogatásának elnyerésére
a hazai és határon túli alap-, közép-, és felsőfokú művészetoktatási intézmények
oboa tanszakai számára.
A pályázat beadási határideje: 2023. december 8./péntek/ éjfél.
Pályázat feladásának címe: Oboás Társaság Alapítvány e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.
(„Oboanád-hangszertartozék pályázat” megjelöléssel)
Felvilágosítás: a www.oboa.hu honlapon, az Alapítvány elérhetőségein kérhető.
A Részletes Pályázati felhívás, valamint a Pályázati űrlap, ( Pályázati Űrlap Word) innen, valamint az Alapítvány honlapjáról letölthető!
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatására, a pályázat kódja: NTP-TMV-23.
Az NKTK pályázati lehetősége és részletes kiírása az alábbi linken érhető el:
https://emet.gov.hu/tanulmanyi-es-muveszeti-versenyek-megrendezesenek-tamogatasa-a-palyazat-kodja-ntp-tmv-23/
A pályázatok benyújtási határideje: 2023. október 12. 23 óra 59 perc
A pályázatok benyújtása az EPER rendszeren keresztül történik:
https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx
Megvalósítás ideje: 2023.09.01-2024.08.31.
Nemzeti Tehetség Program pályázati felhívása
Alapfokú Művészeti Iskolában a Köznevelési Tanulmányi és Regisztrációs Alrendszer ( továbbiakban KRÉTA) használata során, a Harsona-tenorkürt-baritonkürt tantárgyak együttes használata.
Az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola 2023.október 2-án rendezi meg a 70 éves jubileumi műsorát a Bartakovics B. Művelődési Házban.
Szeptember 30-án éjfélig várják a 16 és 26 év közötti (1997. január 1. és 2007. december 31. között született) fiatal zenészek jelentkezését az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (EUYO) 2024-as évadára. A részvételre az EU 27 tagállamának állampolgárai jogosultak, A meghallgatásra 2023. október 14-15.-én (szombaton és vasárnap) kerül sor a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
A 2023-as évadtól Irodánk már külön regisztrációt nem végez, így minden kedves jelentkezőnek az EUYO honlapján kell elvégeznie az online regisztrációt.
A Zenekarról és a meghallgatás menetéről rövid, magyar nyelvű összefoglalónk ide kattintva érhető el.
A jelentkezéssel kapcsolatos legfrissebb információk megtalálhatóak a Zenekar honlapján.
Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 30. éjfél
Bővebb információ:
European Union Youth Orchestra (EUYO);
E: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.
I: https://euyo.eu/auditions/
Tisztelt EMU tagok!
Az Európai Zenei Tanács által szervezett webinárium, amelynek több tagja is van, köztük az EMU is - támogatja, a 2023. szeptember 6-án kezdődő rendezvényt. A webinárium a „Változó idők: a zene (oktatás) még mindig számít” címet viseli, és a zeneoktatás világának aktuális kérdéseit és trendjeit járja körül. A webinárium a nagyobb összképet próbálja megragadni, hiszen nem csak a zeneiskolai zeneoktatással foglalkozik, hanem más intézményekben és informális keretek között is. A programról és az előadókról az alábbiakban olvashat bővebben.
A webináriumra szeptember 6-án, 11:00 és 12:30 között kerül sor, és ingyenes. Ez az esemény mindenki számára nyitott, ezért kérjük, ossza meg a linket azokkal, akik úgy gondolják, hogy szívesen részt vennének.
Az esemény regisztrációhoz kötött: https://us02web.zoom.us/meeting/register/tZAucuuvqj4vH9AEk92e3po7iupDXJPzPe3G#/registration
Üdvözlettel,
Till Skoruppa,
EMU főtitkár
Európai Zeneiskolai Unió (EMU)
Posta 41 08 52
50868 Köln, Németország
Állami kitüntetéseket, miniszteri elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2023. augusztus 17-én, és dr. Rétvári Bence 2023. augusztus 18-án a Belügyminisztérium márványaulájában.
A kitüntetésben, elismerésben részesültek névsora itt érhető el.
Nagy örömmel gratulálunk Szövetségünk elnökségi tagjának, Sikentánc Szilveszternek, akinek nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából átadták a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége szívből gratulál minden művészeti területű pedagógusainak a magas állami kitüntetéseikhez.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami kitüntetéseket, kulturális elismeréseket és a Népművészet Mestere díjakat adta át augusztus 20. alkalmából a Pesti Vigadóban.
Dr. Pásztor Zsuzsanna Apáczai Csere János-díjas zongoraművész-tanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképzési Tanszékének és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művészetközvetítő és Zenei Intézetének egyetemi oktatójának, a "Zenei Munkaképesség Gondozás" kidolgozójának és oktatójának szeretettel gratulálunk a Magyar Érdemrend lopvagkereszt polgári tagozat állami kitüntetéséhez.
A 2023/2024. tanévi művészeti versenykiírások letölthetők az Oktatási Hivatal honlapjáról.
https://www.oktatas.hu/kozneveles/tanulmanyi_versenyek_/muveszeti_versenyek/versenykiiras
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenei mentor- és gyakorlatvezető tanár pedagógus-szakvizsgára felkészítő szak megnevezésű szakirányú továbbképzést hirdet, amely zenetanároknak kínál szakterület-specifikus képzést gyakorlatvezető és mentortanári feladatok ellátásához, és megfelel az előmeneteli rendszerben előírt továbbképzésnek.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenei mentor- és gyakorlatvezető tanár pedagógus-szakvizsgára felkészítő szak megnevezésű szakirányú továbbképzésének jelentkezési határidejét meghosszabbítottuk 2023. augusztus 21-ig.
A képzéssel kapcsolatos kérdéseit küldje el a tanarkepzes[kukac]zeneakademia.hu címre.
A dokumentumokat postai úton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanulmányi Osztályához (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) kell eljuttatni, vagy e-mailben a vadon.andrea[kukac]zeneakademia.hu címre küldve, tárgyként megjelölve: Zenei mentor- és gyakorlatvezető tanár.
A PTE MŰVÉSZETI KAR- ZENEI MENTOR ÉS GYAKORLATVEZETŐ TANÁR, PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSt hirdet.
"A kormány azt szeretné, hogy ne csak pedagógusnapon érezzék az elismerést a tanárok, hanem minden hónapban a fizetésükön keresztül is- mondta a Belügyminizstérium (BM) parlamenti államtitkára 2023. június 2-án a pedagógusnap alkalmából odaítélt szakmai díjak átadásán Budapesten."
Rétvári Bence Maruzsa Zoltánnal, a BM köznevelésért felelős államtitkárával tíz Apáczai Csere János-díjat, tizenöt Németh László-díjat, öt Brunszvik Teréz-díjat, öt Trefort Ágoston-díjat és hat Eötvös József-díjat adott át pedagógusnap alkalmából.
Minden díjazott Zenepedagógusnak szívből Gratulálunk.
Az elismerésben részesültek névsora itt található
Az állami zeneiskola rendszer kiépülése nemcsak azt jelenti, hogy 1952 után a zenetanulás megszűnt a polgári és arisztokrata családok gyerekeinek kiváltsága lenni, hanem azt is, hogy létre jött egy iskolahálózat, amelyben eleinte ugyan nem voltak sem felsőfokú képzettséggel rendelkező tanárok kellő számban, sem hangszerek, sem zeneoktatásra alkalmas iskolák- viszont hamarosan lettek. Születtek tankönyvek, tantervek, kiépült egységes szempontok alapján a szakmai felügyelet, és létrejött az a zeneoktatási rendszer, amely a magyar közoktatásban megőrzendő értéknek, a világban pedig hungarikumnak számít.
A magyar művészetoktatás kiemelkedő értékeit tárja a nyilvánosság elé a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének (MZMSZ) gondozásában az a digitális könyv-, kép-, és hangtár, amely Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár név alatt 2018 óta épül és folyamatosan bővül, valamint a tanári munkát, a módszertani kultúrát segítő Zenetantár.
Az Értéktár bemutatására 2023.június 2-án 17 órától a Budapest Music Center koncerttermében (BMC,1093 Budapest, Mátyás u.8.) kerül sor az MZMSZ szervezésében. Ezt követően, 18 órától a fővárosi művészeti iskolák tanévzáró hangversenye hangzik el, melyen az országos tanulmányi vagy nemzetközi zenei versenyeken díjat nyert szólisták, együttesek lépnek fel.
A koncert részeként- elismerve több évtizedes munkásságukat- köszöntik a főváros zeneoktatásában több mint 35 éve eredményesen dolgozó tanárokat.
Az értéktár a bővítés első körében- 2018-ban- azokat a nagy múltú városi iskolákat mutatta be, elsősorban szöveges formában, amelyek már jóval az állami zeneiskolák létrejötte előtt is nagy gyereklétszámmal működtek, komoly eredményeket felmutatva.
A második körben, 2020-2022-ben bekerültek kisebb települések többnyire fiókintézményekből önállósodott intézményei is, amelyek sok esetben heroikus küzdelmet folytattak/folytatnak a fennmaradásért, és azért, hogy az ország hátrányosabb helyzetű térségeiben is lehetővé tegyék a gyerekek számára a minőségi zene-és művészeti oktatást.
A Kodályi programot- vagyis, hogy "Legyen a zene mindenkié!"- megvalósító iskolák az európai és nemzeti kultúra őrzői, a helyi közösségi, kulturális élet meghatározó szereplői lettek, amellett, hogy sok-sok tehetséges fiatalt indítottak el a tanári, művészi pályán.
Az ünnepélyes esemény fővédnöke dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára.
A Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár az https://ertektar.mzmsz.hu/ weboldalon érhető el.
KÉPGALÉRIA
A Budapesti Vonósok elkötelezett támogatója az ifjúság zenei nevelésének, ezért minden évben külön figyelmet szentel az új generációnak. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségével való együttműködésnek köszönhetően a “Miből lesz a cserebogár?” sorozat minden évben versenygyőztes zeneiskolásokat mutat be a közönségnek az Óbudai Társaskör színpadán.
A programban miskolci, szombathelyi, budapesti zeneiskolás növendékek játszanak, akik ebben a tanévben is kiemelkedő versenyeredményeket értek el. Ismerkedjenek meg velük:
https://budapestivonosok.hu/koncertek/mibol-lesz-a-cserebogar-2/
A koncert megtekintése DÍJMENTES. Regisztráció nem szükséges.
2023. június 2-án a BMC nagytermében kerül sor a MZMSZ szervezésében a fővárosi tanévzáró hangversenyre (18 órától), melyen az országos tanulmányi vagy nemzetközi zenei verseny díjat nyert szólisták, együttesek lesznek hallhatóak, miközben több évtizedes munkásságukat elismerve köszöntik a kerületi állami zeneiskolai hálózat tanárait.
17 órától a megújult és bővült alapfokú művészetpedagógiai értéktár, valamint a tanári munkát támogató módszertani kultúrát segítő "zenetantár" kerül bemutatásra.
Az események ingyenesen látogathatók.
A meghívók itt olvashatók Értéktár