Tánc


Tisztelt Kolléga!

A Zeneakadémia idén is meghirdeti Zenei mentor- és gyakorlatvezető tanár szakirányú továbbképzését 2024. június 17-i jelentkezési határidővel.

Tisztelettel kérem, hogy amennyiben Ön, vagy környezetében bárki érdeklődik a szakirányú továbbképzés lehetősége iránt, olvassa el a levélhez mellékelt, a képzésről és a felvételiről szóló tájékoztatót. Ha pedig lehetősége van ezeket más kollégáknak is eljuttatni, kérem, továbbítsa levelemet a lehetséges érdeklődőkhöz.

Az előző évek tapasztalatai és kollégák visszajelzései alapján úgy látjuk, hogy a potenciális jelöltek körében kevéssé ismert maga a képzés, illetve nem rendelkeznek megfelelő információval annak felhasználhatóságáról. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a zenetanárok magas színvonalú, szakmaspecifikus felkészítést kapjanak a minden oktatási intézményben kötelezően megjelenő mentortanári tevékenységre, illetve a képző intézményekben végzett gyakorlatvezetői munkájukhoz. Emellett a képzés hozzájárulhat szakmai továbbfejlődésükhöz, megújulásukhoz és a tanári életpálya modell szerinti előmenetelükhöz. Ehhez kínáljuk és ajánljuk a mellékletekben bemutatott képzésünket.

Figyelmét és segítségét megköszönve, üdvözlettel:

Körmendy Zsolt PhD

tanszékvezető egyetemi docens

Zeneakadémia, Tanárképzési Tanszék

1077 Budapest, Wesselényi utca 52.

Telefon: (30) 824-6157

Tájékoztató a képzésről

Felvételi tájékoztató


St. Pöltenben 2024. május 31-én az Európai Zeneiskolák Szövetsége 49. Közgyűlésén megválasztották a szervezet új elnökségét.
Az elnökségben immár másodszor kapott bizalmat, Gaál Csilla (veszprémi Csermák Antal Zeneiskola tanára) a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége képviselőjeként.
Eddigi munkáját is megköszönve, kívánunk a következő évekhez is sikereket, eredményes együttműködéseket.
A szervezet közgyűlése mellett számos zenei projekt is bemutatásra is került. Magyarországról egy szaxofonos kapott végül meghívást, a Tóth Aladár Zeneiskolából (tanára: Szoucsek Szilveszter), aki az erre az alkalomra a tagországok képviseletében meghívott zeneiskolásokkal játszott egy zenekarban. Élmény beszámolóját, később tesszük közzé.

Ember Csaba
elnök

EMU 2024 Új elnökség

EMU Szaxofon projekt St. Pölten


Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a Fejér Vármegyei Alapfokú Művészeti Iskolák Vándortalálkozóját, amelyre két fehérvári mellett öt vármegyei iskola növendékei érkeztek pénteken Székesfehérvárra.

Bővebben...


A z Artisjus-díj  elismerés átadására 2024.május 6-án a Magyar Zene Házában került sor könnyű- és komolyzenei kategóriákban. A komolyzene területéről Dargay Marcell, Dinyés Dániel ( aTóth Aladár Zeneiskola AMI tanára), Futó Balázs, Mohay Miklós, Oláh Patrik, valamint Eötvös Péter, Kossuth-díjas zeneszerző posztumusz részesült az elismerésben.

Minden díjazottnak Gratulálunk!

Díjazottak


A Cimbalom Világszövetség a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával CIMBALOM MESTERKURZUST

szervez Budapesten a Rákoshegyi Bartók Zeneházban (1174 Budapest, Hunyadi u. 50. ) 2024. április 27-én 10 órától 19 óráig.

Jelentkezési határidő: 2024. április 15.

Felhívás

Jelentkezési lap


Kedves Vezető Kolléga!
Kedves Pedagógus Kolléga!

Az OH honlapján megjelentek az egyes területekhez készített szakmai ajánlások a pedagógus teljesítményértékeléshez.
https://www.oktatas.hu/sajtoszoba/sajtoanyagok/elerhetok_pedagogus_ter_szakmai_ajanlasai/

Az alapfokú művészeti iskolák számára készített ajánlás itt olvasható.
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/ped_TER/Pedagogus_TER_Alapfoku_muveszeti_iskolak.pdf

Az alábbi BM rendelet határozta meg a teljesítményértékelés módját.
https://njt.hu/jogszabaly/2024-18-20-0A

Tájékoztatjuk tagszervezeteinket, hogy a 2024.évi rendes közgyűlésen - április 26-án 9:30 órától - az egyebek napirendi pontban előadás hangzik majd el a gyakorlati feladatokkal kapcsolatosan.

Ember Csaba

MZMSZ elnöke


A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége Alapszabályának 7.1.3. pontja értelmében,

a 2024. évi rendes K Ö Z G Y Ű L É S É T 2024. április 26 -án 9.30 órára összehívom.
A közgyűlés helyszíne a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola Díszterme.
(Budapest,1092 Köztelek utca 8).

Ember Csaba elnök

Közgyűlési Meghívó

Meghatalmazás

 


Béres János Kossuth díjas furulyaművész,isklolaalapító, népzenekutató,zenepedagógus emlékének tiszteletére, 2024. április 13-án 14 órakor emléktábla avató ünnepségre kerül sor.

Helyszín: 1021 Budapest, Széphalom u. 11.

Meghívó

 


„A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék 2024-ben felvételi előkészítőt tart a népzenei szakirányokra jelentkezők számára.

2024. február 5-én 13 órától tájékoztatót és szintfelmérőt tartanak a felvételiző és érdeklődő középiskolai diákok részére.

 Az előkészítőn való részvétel nem feltétele a felvételi eljárásnak, de hasznos segítség lehet azok számára, akik jelentkezésük előtt nem folytattak rendszeres középszintű tanulmányokat népzeneelméletből és általános zeneelméletből. A foglalkozásokat a Népzene Tanszék oktatói tartják.

AZ ELŐKÉSZÍTŐN AZ ALÁBBI SZAKTERÜLETEKET ÉRINTJÜK:
népzene elmélet

a magyar népzene történeti rétegei

népzenekutatás- és tudománytörténet
szolfézs
zeneelmélet

IDŐPONTOK:

2024.  február 7.-14. között minden nap

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2024. január  31. (szerda)

HELYSZÍN:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Népzene Tanszék

1052 Budapest, Semmelweis utca 12.

JELENTKEZÉS:
Jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

Nyílt nap kérdőív (időpontok)

ELŐKÉSZÍTŐ IDŐPONTOK ( áPRILIS,MÁJUS)

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
 Cserha Eszter (tanszéki ügyintéző)

Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.


2024. április 24-28. között kerül megrendezésre a VIII. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes és Kétzongorás Zongoraverseny és Zongorafesztivál! 🎹

Az eseménysorozat helyszíne idén Pomáz, a város és kulturális
intézményei adnak majd otthont rendezvényünknek.
Idei újdonságunk a kétzongorás kategória, szeretettel várjuk a
jelentkezéseket ebben a kategóriában is.

A négykezes zongoraverseny időpontja: 2024. április 25-26-27.
(csütörtök, péntek, szombat)
Ünnepélyes díjkiosztó: 2024. április 28. (vasárnap)
A programsorozat és a zongoraverseny helyszíne: Pomáz

A versenykiírás és a regisztráció itt található👉

Versenykiírás:
https://zenevarazslat.hu/versenykiiras-2024/
Versenyregisztráció:
https://zenevarazslat.hu/versenyregisztracio/


A Magyar Képzőművészeti Egyetem Tanárképző Központ szakirányú továbbképzést indít megfelelő számú jelentkező esetén február második felében. A képzések nem, vagy csak alig érintik a munkaidőt. Minden tudnivaló megtalálható a linkre kattintva.

Bővebben...


A Zenetanárok Társasága,- Szakmai Fórumot szervez 2024.február 10-én a Józsefvárosi Zeneiskolában.

Meghívó

ZeTa


Köznevelési intézmények pedagógusai, szakoktatói, felsőoktatásban dolgozó oktatói és civil szervezetek tehetséggondozói számára a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást tesz közzé a „BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT” díjra, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek és tehetségsegítők erkölcsi és anyagi elismerése céljából.

Felhívás

Az online ajánlófelületen az alábbi kategóriákban lehet jelölteket állítani:

https://bonisbona.tehetsegunk.hu/

A díj az idei évben is ünnepélyes keretek között Budapesten kerül átadásra.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.  e-mail-címen kérhet.


MEGHÍVÓ

Szeretettel várják a résztvevőket az Európai Zeneiskolák Szövetségének soron következő tudásmegosztó eseményére: „Hatékony kommunikáció a zeneiskolai szövetségekben és az európai szövetség tagjai között” témában.
Az Európai Zeneiskolák Szövetsége (European Music School Union; EMU) online – angol nyelvű - találkozót szervez tagjainak; tanároknak, iskolavezetőknek egyaránt, 2024. Január 25-ére és 26-ára (csütörtök és péntek), 9.30-12.00 óráig.
A találkozó témája erősen gyakorlati, a mai kor szükségletei diktálták: a szövetségek közötti és szövetségeken belüli hatékony kommunikáció. Nem titkolt céljuk, hogy eredményesebb, aktívabb kapcsolattartást építsenek az európai szövetség tagjai között, továbbá a tagok megoszthassák egymással jó gyakorlataikat a témában, segítve ezzel egymás munkáját.
A két délelőtt különböző üléseinek témája kiterjedhet továbbá a művészeti iskolák vezetői, tanárai és diákjai közötti kommunikáció lehetőségeinek feltérképezésére továbbá a lehetséges jövőbeli iskolák, együttesek közötti együttműködésre, cserekapcsolatokra.
A találkozó igen pozitív „mellékhatása” nem elhanyagolható, hiszen a résztvevők komoly kapcsolatokat kezdeményezhetnek az online esemény után.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A program és a regisztrációs link a meghívó angol nyelvű változatában található.


Dear members of the EMU,

shortly before the year comes to an end, we would like to send to you a quick reminder for the
upcoming Meeting of the Boards (MotB) on Effective Communication for Associations of Music
Schools taking place online on January 25 and 26 from 9.30 to 12.00 on each day.

The MotB will include sessions revolving around communication on the European level, giving
insights into the strategies of European networks and allowing participants to learn about and discuss
the communication of the EMU. It will furthermore explore how national networks interact with
their members, music school directors, teachers and students, but also to the public at large. Sessions
will include best practice examples from within and outside the membership of the EMU,
presentations from experts in the field and feature interactive sessions and breakout group
discussions. Please access the draft programme here  .

The event is free of charge and will take place online using Zoom.

Please click here to register .

In order to get a first insight into the communication strategies of the associations member of the
EMU, we would kindly ask you to fill in a short questionnaire. All answers received will feed into a
presentation meant to spark discussions. Please fill in the questionnaire here .

The MotB is a biennial event organized by the EMU, specifically targeting board members of and
individuals working in national associations of music schools. We therefore strongly encourage you
to share this information with your board members and colleagues in your national association.

We hope to see many of you online and wish you a joyful festive break and a good start into the new
year,
The EMU Board and Secretary General

Meeting of the Boards

Meeting of the Boards
Online Session (Zoom)
25 & 26 JANUARY 2024

 


2023. november 25-én (szombaton) kerül sor Budapesten a Tóth Aladár Zeneiskolában a Bard College Zeneművészeti Konzervatórium felvételi meghallgatására,Katie Rossiter a Konzervatórium Felvételi Igazgatójának jelenlétében.

A Konzervatórium hallgatói egy ötéves programot végeznek el, melynek végén két diplomát kapnak: egy zenei alapdiplomát és egy közismereti alapdiplomát a zenétől eltérő területen. A Bard College Zeneművészeti Konzervatórium innovatív tantervének az a célja, hogy a zenészek a lehető legtöbbet hozhassák ki magukból, így széleskörű bölcsészettudományi és természettudományi oktatásban részesülnek.

Iskolánk a következő hangszerek oktatását kínálja:

Vonósok: nagybőgő, cselló, brácsa, hegedű
Fafúvósok: fagott, klarinét, fuvola, oboa
Rézfúvósok: kürt, harsona, trombita, tuba
Egyéb: zeneszerzés, hárfa, ütőhangszerek, zongora, ének

Regisztrálni itt !

1 / 24 oldal

Kapcsolat

MZMSZ
1064 Budapest, Vörösmarty u. 65.
Tel/fax: 269-3553
e-mail: info@mzmsz.hu 
e-mail: ertektar@mzmsz.hu 
asz: 19635521-1-42
számlaszám: 11707024 - 20309442

Jogszabály gyűjtemény


logo njt   

Oktatási és kulturális közlöny


mklk logo

Lap teteje